Szereltesse és centíroztassa velünk téli/nyári gumiját

Tulajdonosunk álma egy olyan gumiabroncs szakszerviz létrehozása volt, amely technológiában, műszaki színvonalban, szakértelemben, és nem utolsó sorban ügyfélélményben magasan kiemelkedik az átlagból.

Célunk, hogy folyamatos tanulással, továbbképzéssel és fejlődéssel példaértékű szolgáltatást nyújtsunk.

Miért és Mikor cserélje gumiját?

A gumikeverék tapadását befolyásolja a hőmérséklet.
A nyári gumiabroncsok nem csak mintázatukban, hanem anyagukban is jelentősen eltérnek a téli gumiabroncsoktól.
A nyári gumiabroncsokat úgy tervezik, hogy +7°C hőmérséklet felett nyújtanak optimális teljesítményt.
Ez alatt anyaguk rideggé válik, ezáltal kisebb tapadás érhető el velük. Ezzel szemben a téli gumiabroncsok a különböző adalékok hatására +7°C hőmérséklet alatt is megőrzik kellő lágyságukat, és mintázatuk is a téli, havas körülményekre lett kialakítva.
Viszont nyári körülmények között a téli gumiabroncsok anyaga túlzottan lágy, ezáltal jobban kopnak, és tagolt mintázatuk is korlátozza a tapadóerőt.
Hosszabb távon mindenképpen gazdaságosabb (és nagyobb biztonságot is jelent!) külön nyári és téli gumiabroncs garnitúra használata.
Télen nyárigumival autózni nagyjából olyan, mintha hibás lenne az autó fékrendszere. Ön elindulna hibás fékrendszerű autóval?


Amit mi nyújtunk:

Szervizünkben a Forma 1 és a rally világbajnokság hivatalos beszállítója, a piacvezető Corghi gépeit használjuk.
Ők találták fel az általunk is használt érintésmentes, szerelővas nélküli gumiszerelő gépet, amely ma már elengedhetetlen a különleges, nagy precizitást igénylő kerekek sérülésmentes szereléséhez.

Legmodernebb gépparkunknak köszönhetően 32 col-ig bármilyen szgk., SUV, 4x4 és kisteher kereket tudunk szerelni, legyen szó akár nagyon alacsony oldalfalú (peres), defekttűrő gumiabroncsokról,
zárt közepű (francia) felnikről, széles peremes, és nem okoz gondot a TPMS szenzoros kerekek szerelése sem,sőt a tpms szenzorok betanítása sem.
Mindezt igyekszünk a lehető legmagasabb műszaki és esztétikai színvonalon megvalósítani.
Mit értünk esztétika alatt? Csak egy egyszerű példa: fekete felnikhez fekete súlyokat használunk,sőt króm szelepekkel is rendelkezünk hogy a felni még szebb legyen.
Szakszerű defekt javítás is,gyorsan és precízen.
Gumiabroncs szezonális tárolását szintén vállaljuk.

A Te felnidre is úgy vigyázunk, mintha a sajátunk lenne!!

Centírozás

A kerék centírozásának fontosságát legjobban a centírozás hiányán keresztül lehet érzékelni.
Sokszor tapasztalhatjuk vezetés közben az autópályán, hogy a kormány vagy esetleg az egész autó rázkódik, ha nagyobb a sebessége a gépjárműnek.
Amikor a kerék kiegyensúlyozást, azaz a centírozást nem, vagy nem megfelelően végezték el, jelentkezhet a fenti probléma.
Amennyiben nincs kiegyensúlyozva az abroncs, mint azt az előbb már olvashatta, bizonyos sebességnél (általában 100-120 km/h) gépkocsi rázkódását tapasztalhatjuk.
Ez figyelmeztet arra, hogy az abroncsok szabálytalanul és idő előtt fognak elkopni, sőt, az autó felfüggesztése is feleslegesen rongálódik.
A gumiabroncsok kiegyensúlyozottságát a rezgés első jeleinek megjelenésekor ellenőrizni kell!
A gumi szerelésekor, amikor az abroncs a felnire kerül, annak az esélye, hogy a szerelvény sugárirányú és oldalirányú középpontjának súlyeloszlása tökéletes, gyakorlatilag egyenlő a nullával.
Így a gumiszerelés elengedhetetlen részét képezi az abroncs megfelelő, és szakszerű centírozása!
Gyors és szakszerű gumicsere, gumihotel, centírozás és gumiabroncs értékesítés egy helyen, kedvező árakon, garanciával.

Legújabb,csúcs technikánk: A Kerék diagnosztika

- Szonár segítségével teljes, komplett abroncs és felni vizsgálat
- Mindenre kiterjedő diagnosztika A4-es nyomtatással
- Centírozó gépünk mutatja melyik gumit hová rakjuk vissza = jó lesz az autó egyenesfutása
- Elhúzás vizsgálat az abroncs kopásának megfelelően
- Felni diagnosztika (ütés, oldalirányú mozgás, deformáció)
- Abroncs diagnosztika (oldalfal, kopás, szálhiba, stb.)
- Kerékütés vizsgálat (elemzi üt-e a kerék az autó tengelyén)

Ezek segítségével csökkenthetjük vagy akár teljesen meg is szüntethetjük a gépjármű oldalra húzását,melyet még futómű állítás során sem lehetett megoldani.
Mindezek mellett Kevesebb üzemanyagfogyasztást eredményez,rövidebb fékútat,kellemesebb autózást biztosít.
A fent említett technikák lehetővé teszik a megelőzést is így jelentős megtakarítást eredményez ügyfeleink részére,például nem kell új gumit vennie.

Gumi értékesítés

A gumiabroncsok a hatósági előírások szerint a személyautó abroncsok esetében 1,6mm, a teherautó abroncsoknál 3mm profilmélységig használhatók e mélységek alatt cserélni kell a gumit.
Fontos,hogya fent említett profil mélységet,a gumi felületén mindenhol el kell érni,csak akkor használható biztonságosan.
Amennyiben a gumiabroncsot helyrehozhatatlan károsodás érte, a mintázat mélységétől függetlenül haladéktalanul ki kell cserélni!
Kollégáink segítőkészek és mindent megtesznek önért,hogy megfelelő új gumiabroncsot tudjon venni.
Minden típusú gumiabroncsot számítógépen be tudunk mutatni az ügyfeleinknek, és miután kiválasztotta, 24 órán belül az országos raktárkészletből meg tudjuk hozatni kedvező áron,garanciával.



És válassza Ön is a Márton Autószerviz ★★★★★ -os gumihotelét!